Isten hozott!

Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!

(Róm 12,21)


Elköltöztünk

2015. január 21., szerda

Feladatok a magyar kultúra napjára - 2015

A magyar kultúra napja, az anyanyelv nemzetközi napja és a költészet napja körül immár több éve próbálom tartalmassá tenni azoknak a könyvtárba járó felső tagozatos gyerekeknek a szabad idejét is, akik nem kölcsönözni, tanulni jönnek be. Apró, gyorsan megoldható feladatokat teszek az asztalra, bárki vehet belőlük. Megoldhatják a rejtvényeket egyedül, de akár párosan is. A feladatokat tanulónként pontozom, és a három nevezetes nap után összesítem. A legeredményesebb tanulók jutalmat kapnak: vagy ötöst magyarból (ha sikerül a szaktanárral megegyeznünk) vagy pedig valami apró ajándékot a könyvtártól.
A gyerekek legtöbbször nagy örömmel oldják meg a rejtvényeket. Ebből a lelkesedésből látom, hogy némelyiküknek célt, lehetőséget kell adni, mert sajnos legtöbbször eszükbe sem jut, hogy a telefon nyomkodásán és a "gépezésen" kívül másra is lehet a szabad időt használni.

Most egy korábbi feladatsoromat osztom itt meg, hátha talál valaki hasznosíthatót benne.

A magyar kultúra napjához kötődő letölthető feladatok az alábbi rejtvényeket tartalmazzák:

  1. Szókereső 1. - klasszikus szókereső a Himnusz szavaiból
  2. Szókereső 2. - a Himnusz szavainak keresése A magyar helyesírás szabályai c. könyvből
  3. Scrabble - minél nagyobb értékű szavak keresése az adott betűkészletből (K Ö L C S E Y F E R E N C H I M N U S Z)
  4. Képkirakó - Kölcsey képének kirakása

Letöltés:

Ha a letöltött, csomagolt fájlt nem tudja kibontani, akkor próbálja a CloudConverter alkalmazással a .rar fájlt .zip-pé konvertálni!
További ötletek a magyar kultúra napjára:

2014 - A magyar kultúra napja
2016 - Feladatok a magyar kultúra napjára
2017 - A magyar kultúra napja digitális játékkal

2015. január 19., hétfő

Keresztrejtvény a magyar kultúra napjára

A magyar kultúra napjára idén is kisebb-nagyobb feladatokat készítek a könyvtárba jövő gyerekeknek. Az egyik egy keresztrejtvény, amit az Eclipse Crossword szoftverrel készítettem. Ezzel az alkalmazással szinte pillanatok alatt állíthatunk elő letölthető vagy akár interaktív, online kitölthető rejtvényeket.

Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc

Készítette: Iványiné Nagy Kinga
This interactive crossword puzzle requires JavaScript and any recent web browser, including Windows Internet Explorer, Mozilla Firefox, Google Chrome, or Apple Safari. If you have disabled web page scripting, please re-enable it and refresh the page. If this web page is saved on your computer, you may need to click the yellow Information Bar at the top or bottom of the page to allow the puzzle to load.

A rejtvény kinyomtatható változata letölthető innen.

2015. január 7., szerda

Játékos flipchartok iskolaelőkészítő foglalkozásra

Iskolánk minden tanévben foglalkozásokat tart a tájékozódó, leendő 1. osztályos gyermekek és szüleik részére. Amíg a szülők a nevelő-oktató munkánkat bemutató előadásokat hallgatják, aközben az óvodásokkal intézményünk tanítói játszanak, kézműveskednek.
Farsang idején csatlakozom én is az ovisokhoz, egy külön teremben játékos foglalkozást tartok nekik az interaktív tábla segítségével. A gyerekek jönnek-mennek a különböző helyszínek között, ezért a flipchart egyes oldalaira egymással össze nem függő feladatokat készítettem, így kedvük szerint, bármikor bekapcsolódhatnak a foglalkozásba. Mivel a fiúk és a lányok ízlése nagyon eltérő, ezért kétféle feladatsort alkottam: egyet a kislányoknak, egyet pedig a kisfiúknak tetsző mintákkal és színekkel. A két flipchart tartalma közel azonos, de mégis változatos; az oldalakon sokszínű íráselőkészítő minták, sorozatok, alakzat felismerések, labirintusok, kirakók, memória játékok találhatók. Az oldalak közé néhány, a kicsik számára is érthető bibliai idézetet rejtettem.
A flipchart feladatait egyesével vagy párosával oldhatják meg a gyerekek.

A két flipchart letölthető innen:
  1. Játékos suliváró foglalkozás kislányoknak
  2. Játékos suliváró foglalkozás fiúknak

Ízelítő a flipchartok oldalairól: